Az egyik legmeghatóbb történet hét év alatt….

“Néha csak meghalok legbelül… Nem tart sokáig. Az érzés elhatalmasodik rajtam, átjárja minden egyes sejtemet, majd ahogy jött távozik. Én csak térdelek a porban, szipogva, levegő után kapkodva, mint akin átment egy tornádó. Majd mosolyt festek az arcomra, felállok, leporolom a ruhámat, és megyek tovább. Viszont ott marad valami a porban mögöttem… A lelkem egy darabja…” 🙁 Gyógyulj meg kis angyal!

Robi Földi a mikulás írta eme sorokat a kép mellé, mivel ez a kisgyerek akkor ott a Bethesdaban mindannyiónkat megérintett. Hisz egy gyermek örül a mikulásnak ez kisfiú csak bámult kifelé az ablakon s várt valakit. Pedig tudta senki nem fog jönni… 🙁 Tudtuk mi is… honnan? Az üres éjjeli szekrény s a hatalmas csend a kórteremben erről árulkodott. Pár nap múlva bevásároltam s visszamentem. Gondodkodni akartam Róla egy picit…. Már nem volt ott… megtudtam állami gondozott volt s visszakerült….. az intézetbe… a vásárolt csomagot otthagytam egy kislánynak s könnyeimmel küzködve eljöttem… Néha ez is az “egytáblaszeretet”

Helló Világ!

Mint ez a nevünkből is kiderül, a szeretet a fő motívuma a blognak, mely abban nyilvánul meg, hogy idestova hét éve járjuk néhány barátommal a kórházak gyermek osztályait főleg az ünnepek közeledtével. S viszünk édességet azon kis Hőseinknek akik az ünnepek közeledtét a kórházak falain belül kénytelenek tölteni.
Igen ám de, hogy ez szép s sikeres legyen nagyon de nagyon sok jó s igaz lelkű Ember csatlakozik minden évben a kezdeményezéshez, s járult hozzá eddig mindig csokival. Idén viszont a kezdeményezés kitalálójaként s szervezőjeként picit magasabbra tettem a lécet, s arra gondoltam mi lenne, ha már úgyis gyermekosztályokra megyünk csupán csokit, hanem olyan eszközöket is vinnénk amelyek a gyermekek gyógyításában az osztályok hasznára lehetnek?  Ezek iránt felvettem az intézményekkel a kapcsolatot s kértem írják össze mi is az amire szükségük van? Jött is lista  Az egyik némi fejtörést okozott, majd nagyot nyelve megkerestem kissebb-nagyobb cégeket akik hál Istennek azt tudom mondani, nem mondtak nemet s jó néhány olyan eszközt beszereztünk, amit mi nem tudnánk s így eme kezdeményezés mellé álltak, De erről a csoportban s a készülő weboldalon majd olvashattok. Viszont a legfontosabb szerepe az akcióban Neked van! Neked aki most ezt olvasod Igen mert NÉLKÜLED ez nem jöhetne létre! 🙂 Pont ezért köszönöm, hogy itt vagy s kérlek figyeld a csoport falát, kiírásokat, s legyél része idén egy olyan esemény sorozatnak, mely az egész országot s még Kárpátalját is átöleli. Válts valóra velünk egy csodát.     
“Az ember nem akkor elégedett a sorsával, ha tud valamit, hanem ha TESZ!!!”
Hiszek Bennünk Együtt idén Újra sikerülni fog! 

Intenzíves Nővérek az akcióban


Mert az Egy Tábla Szeretet MI VAGYUNK! Ti és én, hát hadd feljanak fel minket a gyerekek