Mint ez a nevünkből is kiderül, a szeretet a fő motívuma a blognak, mely abban nyilvánul meg, hogy idestova hét éve járjuk néhány barátommal a kórházak gyermek osztályait főleg az ünnepek közeledtével. S viszünk édességet azon kis Hőseinknek akik az ünnepek közeledtét a kórházak falain belül kénytelenek tölteni.
Igen ám de, hogy ez szép s sikeres legyen nagyon de nagyon sok jó s igaz lelkű Ember csatlakozik minden évben a kezdeményezéshez, s járult hozzá eddig mindig csokival. Idén viszont a kezdeményezés kitalálójaként s szervezőjeként picit magasabbra tettem a lécet, s arra gondoltam mi lenne, ha már úgyis gyermekosztályokra megyünk csupán csokit, hanem olyan eszközöket is vinnénk amelyek a gyermekek gyógyításában az osztályok hasznára lehetnek? Ezek iránt felvettem az intézményekkel a kapcsolatot s kértem írják össze mi is az amire szükségük van? Jött is lista
Az egyik némi fejtörést okozott, majd nagyot nyelve megkerestem kissebb-nagyobb cégeket akik hál Istennek azt tudom mondani, nem mondtak nemet s jó néhány olyan eszközt beszereztünk, amit mi nem tudnánk s így eme kezdeményezés mellé álltak, De erről a csoportban s a készülő weboldalon majd olvashattok. Viszont a legfontosabb szerepe az akcióban Neked van! Neked aki most ezt olvasod Igen mert NÉLKÜLED ez nem jöhetne létre!
🙂 Pont ezért köszönöm, hogy itt vagy s kérlek figyeld a csoport falát, kiírásokat, s legyél része idén egy olyan esemény sorozatnak, mely az egész országot s még Kárpátalját is átöleli. Válts valóra velünk egy csodát.
“Az ember nem akkor elégedett a sorsával, ha tud valamit, hanem ha TESZ!!!”
Hiszek Bennünk Együtt idén Újra sikerülni fog!

Mert az Egy Tábla Szeretet MI VAGYUNK! Ti és én, hát hadd feljanak fel minket a gyerekek
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: